Számítógép/PC szerviz, javítás

Számítógép/PC szerviz, javítás
A hibafeltárás során megvizsgáljuk a meghibásodott eszközt, megállapítjuk a hiba forrását és árajánlatot készítünk, annak kijavításáról. A hibafeltárás és az árajánlat készítés teljesen ingyenes, amennyiben nem kell hozzá megbontanunk a készüléket. A szoftveres hibák felmérése esetén, a készülék megbontására szinte soha nincs szükség.


Aki rendelkezik számítógéppel, az biztosan találkozott már a számítógép szerviz, javítás fogalmával és embereivel is. Sajnos ami elromolhat, az el is romlik, és ez a mondás igaz a számítógépekre is. Amikor a gép nem indul el, amikor sípol, vagy amikor magától ki-, illetve bekapcsol, akkor sokan nem is tudjuk elképzelni, hogy mi lehet a probléma. Érdemes a számítógép szerviz, javítás lehetőségét kihasználni, és a gépet szakembere bízni. De hogy az alap problémákat felismerjük, a teljesség igénye nélkül megmutatjuk, hogy mi állhat a számítógép nem megfelelő működésének hátterében.

Az egyik legnagyobb probléma, amivel nem tudunk mit kezdeni


probléma
Az amikor nem kapcsol be a gép. Ennek több oka is lehet, például a ház-alaplap kapcsolatának problémája. Ha nincs megfelelően rögzítve az alaplap a házban, akkor lehetséges, hogy a számítógép nem indul el. Ez általában akkor következik be, ha alaplatot cseréltünk, vagy valami miatt szét kellett szerelni a gépet. Talán banális problémának tűnhet, de az áramellátást is ellenőrizni kell, hiszen megeshet, hogy a konnektor a problémás, amelyhez csatlakoztatva van a gép. A következő lépés, amit ellenőriznünk kell, mielőtt a számítógép szerviz, javítás szolgáltatását igénybe vennénk, hogy a kábeleket és a csatlakozókat ellenőrizzük. Először a bekapcsoló csatlakozót (Power SW) kell ellenőrizni, hiszen lehetséges, hogy az csúszott ki. Ha nem, akkor tovább kell ellenőrizni a kábeleket, csatlakozókat. A házat is meg kell vizsgálni: két csavarhúzóval érintsük meg a Power SW feliratú 2 tüskét – ha így elindul a gép, akkor a házzal van a probléma. A tápegységet úgy ellenőrizhetjük, ha egy másik, biztosan jól működő tápegységet próbálunk ki. Ez után már csak a perifériák ellenőrzése van hátra, de ha ez sem ad megoldást, akkor a legnagyobb valószínűséggel az alaplapban van a hiba. Megtörténhet az is, hogy a számítógép elindul, de nem a megfelelőképpen, nem a megszokott módon működik. Ilyenkor a processzort, a memóriát, a BIOS-t, grafikus kártyát és az alaplapot kell ellenőrizni. Az első, amit ellenőriznünk kell, az a memória működése. A memóriát érdemes a kölcsönös modulokkal vizsgálni, megnézni például, hogy más foglalatban működik-e a memória. A memória működésének problémáját a számítógép bekapcsoláskor egy sípoló hanggal jelöli. Ha a BIOS-szal van a probléma, akkor a BIOS-resetre lesz szükség, de erről bővebben kell olvasni az alaplap utasításainál. A grafikus kártyát is érdemes ellenőrizni. Ezt vagy egy kölcsönkért kártyával tudjuk, vagy ha van integrált videó vezérlőnk, akkor az is a segítségünkre lehet. Nyilván a kép is jelzi, hogy rendben van-e a kártya, de mivel a grafikus kártya működéséhez külső energiaforrás is szükséges, ezért ellenőrizni kel la tápcsatlakozót is. A processzor problémájának felderítéséhez a legtöbb esetben már szakemberre van szükség.
Láthatjuk, hogy az összetett rendszer nagyon banális problémák miatt is felmondhatja a szolgálatot, amelyeket mi is tudunk orvosolni, de komoly meghibásodásai is lehetnek. A lényeg, hogy ha nem értünk hozzá, akkor inkább forduljunk a számítógép szerviz, javítás lehetősége felé, mielőtt még nagyobb problémát okoznánk a gépen. A hardver problémáin túl pedig a számítógép szoftver problémákkal is jelentkezhet.


Meghibásodások fajtái egy számítógép, vagy okostelefon esetében:


számítógép
Egy számítógép, vagy okostelefon/tablet hibáinak két nagy csoportja van. Az egyik a hardveres, a másik pedig a szoftveres hiba. Nézzük először a Hardveres hibákat. Ilyen esetben az eszköz egy adott alkatrésze romlott el. Ekkor általában elég az adott alkatrészt kicserélni és újra működőképes lesz az eszköz. Némely esetben azonban ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Egy laptop esetében, ha az alaplap romlott el, akkor jobban megéri a javítás, hiszen egy alaplap csere laptopban, körülbelül akkora költségekkel jár, mintha újra megvásárolnánk a laptopot, ugyanez a helyzet az okostelefonokkal és tabletekkel is. PC-k esetében ezek a költségek jóval alacsonyabbak. Az árajánlat készítés során mindig figyelembe vesszük ezeket, hiszen nem biztos, hogy minden esetben megéri az eszközt még javítani. Természetesen az eszközön tárolt fontos adatokat a legtöbb esetben meg tudjuk menteni anélkül is, hogy újra működésbe kellene hoznunk a meghibásodott készüléket.

A meghibásodások másik nagy csoportja szoftveres meghibásodás, amely esetben az eszkösz alkatrészeinek semmilyen hibája nincs, csak az eszközön lévő programok, vagy maga az operációsrendszer nem működik megfelelően, vagy nem használható. Ilyen esetben az adott szoftver újratelepítése lehet a megoldás, vagy tabletek/okostelefonok esetében a rendszerfrissítés. Természetesen a szoftveres hibák elhárítása után is meg tudjuk őrizni az eszközön tárolt fontos adatokat.

Alaplapi javítások:


alaplap
Az alaplap a számítógép legalapvetőbb hardver egysége, amely minden egyes azzal összekötött külső, vagy belső alkatrészt, vagy perifériát működtet. Az alaplap javítása egy PC esetében sem egyszerű, ám egy laptopnál, már hatalmas szakértelmet követel. Talán más szervizben azt mondták a laptopjára, hogy vegyen újat, hiszen egy alaplapcsere pont akkora költségekkel járhat, mint egy új alaplap megvásárlása. A második állítással egyetértünk, hiszen valóban így van, de mielőtt elhamarkodottan új laptopot vásárolna keressen fel minket, az RBX szakemberei ugyanis képesek alaplapi szinten javítani egy laptopot, jóval alacsonyabb áron, mint egy teljesen új laptop, vagy notebookjába szükséges alaplap ára.





  • Partnerünk:

    Természetes link katalógus a googleontul-tól.


    Természetes link katalógus a googleontul-tól. Vannak olyan weboldalak amik összegyűjtik az internet krémjét hogy a látogatók gyorsan tudjanak találni a számukra legjobb ajánlatok közűl. Léteznek természetes és mesterséges katalógusok is. A természetes talógusokat emberek (olyam emberek akiknek tetszik egy weboldal) beregisztrálják egy ilyen talalógus oldalba a megfelelő kategóriába. Ezután az adminisztrátor eldönti hogy a beküldött weboldal megfelel e az adott szabályzatnak és berakja vagy elutasítja. A mesterséges katalógusok abban különböznek hogy itt az elfogadás automatikus és robot végzí, így bármilyen minőségű weboldal bekerűlhet azonnal. A googleontul.hu természetes link katalógus, győződjön meg róla. Fontos megemlíteni hogy egy fiatal katalógusról van szó így még nem sok az elfogadott weboldal de az értékük annál jobb.  

  • Partnerünk:

    Hotel link katalógus:


    Hotel link katalógus: Hotel keres? Utazna de nem tudja hol fog megszállni? Már elege van a sok manipulatív hotel foglalós rendszerekből? Akkor a hotel kereső az Önnek való weboldal. Ezt a keresőt csak és kizárólag ingyen lehet igénybe venni és olyan emberek szerkesztik akik nem húznak hasznot belőle. Miért is jó ez? Azért mert mi is szeretünk gyorsan megtalálni azt amit akarunk és ez nekünk is jó ha van egy ilyen oldal. Kategóriákra bontva minden hotel fajta megtalálható és csupán 1-2 kattintással bárhova eljuthatunk és minden információt megkapunk amit csak akarunk. Esetleg ha nincs benne a katalógusba a kedvenc hotele? Akkor küldje be nekünk!

  • Partnerünk:

    Lefolyótisztítás Budapesten és környékén.


    Lefolyótisztítás Budapesten és környékén. A lefolyótisztítás és az azzal foglalkozó szakemberek már azót léteznek amióta kitalálták a csőrendszereket és használni kezték a mindennapokban. Ha van egy szűk csőrendszerünk akkor abba akarva vagy akaratlanúl is tudunk dugulást okozni. Fontos hogy amit a lefolyóba, wc-be, kádba, zuhanyzóba stb öntünk abba sose kerűljön olyan anyag ami megakadhat a csőrendszerben. Pl: macskaalom, forró olaj, ételmaradék nagy mennyiségben stb. Cégünk arra esküdött fel immár 5 éve hogy el fogja hárítani a dugulásokat mindenhol hogy ez ne legyen probléma. Látogasson el weboldalunkra mert olyan tanácsokat és praktitákat olvashat ami segíthet a dugulások elkerülésében. Egész Budapesten dlgozunk a napi 24 órájában. Fontos hogy ha Ön pest megyében lakik akkor egyedi árat tudunk adni a kiszálásra és a duguláselhárításra.

  • Partnerünk:

    Olcsó hotel Görögországban:


    Olcsó hotel Görögországban: Mondhatni mindenki vágyik legalább életében egyszer arra hogy elmehessen nyaralni. A Rihios hotel görögországban van a tenger közvetlen látótávolságában. Aki nem akar elmenni a tengerig az a 2 méterre lévő medencében szürcsölheti a koktélokat akár. Szolgáltatásunk arra terjed ki hogy megszervezzük Önnek vagy Önöknek az utazás minden pillanatát és segítséget nyújtunk végig akár telefonon vagy élőben. Miért is jó ez? Azért mert nem kell foglalkozni a repülőjegy foglalással, nem kell bevásárolni, nem kell időt tölteni a látványosságok megtervezésével stb.. Nincs ideje akkor a Rihios hotel Görögországban a jó megoldás.

  • Partnerünk:

    ELDUGULT A WC-JE ÉS MÁR SEMMI SEM HASZNÁL?


    ELDUGULT A WC-JE ÉS MÁR SEMMI SEM HASZNÁL? Akkor jó helyen kár! Büszkén mondhatjuk hogy a cégünk a wc duguláselhárítás bajnoka. Már több éve főleg ezzel foglalkozunk és már el sem tudjuk képzelni hogy egy wc kifogjon rajtunk. Cégünk a nagyobb vállalkozások közé tartozik a duguláselhárítás szolgáltatás területén. Nem kell megvárnia míg felszabadul az egy személyes vállalkozás szakembere. Nálunk azonnal és minőségi szolgáltatás kap. Igaz nálunk is előfordulhat 1-2 óra várakozási idő mert ebben a szakmában 100 ember is kevés lenne annyi a dugulás. Szakembereink tudása nélkülözhetetlen számunkra és a kedves leendő ügyfeleink számára is mert valljuk be hogy a gyors és pontos munkavégzéshez sok tapasztalat és tudás kell.